A nyolcvanas évek utánpótlás-versenyein minden tornásznak volt egy kis kék sportegyesületi tagsági könyve. Többnyire azonban nem nála volt, hanem az edző sporttáskájában. Az első oldalról egy komoly tekintetű, úttörőnyakkendős igazolványkép [...]
Egy érem a győzelem pillanatát őrzi, pedig a tornász számára inkább egy hosszú út utolsó állomása. Mire a dobogón a nyakába akasztják, a munka már régen megtörtént. Több ezer ismétlés, [...]
Van, hogy egy egész gyerekkor elfér egy kopott fedelű füzetben. Egy gyerek ritkán sejti, hogy egyszer a saját kézírása lesz a legpontosabb időgépe. A kék füzet elején még szabályosan sorakoznak [...]
Innen indult minden. És ide vezetett vissza minden emlék. Az 1973-ban megnyílt dunaújvárosi Pap Zoltán Tornacsarnok a magyar tornasport egyik legendás műhelye. Ezek között a falak között született meg a [...]
Dunaújváros különös város. Az ötvenes évek elején szinte együtt nőtt ki a földből a Dunai Vasművel, és évtizedeken át nehéz volt eldönteni, hol ér véget az egyik, és hol kezdődik [...]
A nyolcvanas években az úttörő-olimpia jelentette sok iskolás sportoló számára az év egyik legfontosabb versenyét. Külsőségeiben a felnőtt olimpiákat idézte: volt fáklyafutás, olimpiai láng, ünnepélyes bevonulás és eskü, a sportolókat [...]
A nyolcvanas évek Magyarországán a kazetta jóval több volt egyszerű hanghordozónál. A tizenévesek feszült csendben ültek a magnó előtt, ujjukat a Rec és Play gombokon tartva, hogy a rádióból felvehessék [...]
Minden tornásznak volt egy saját tenyerese. Egy idő után már nem is felszerelés vagy tartozék volt, hanem a kéz természetes meghosszabbítása. Ez a puritán bőrdarab egyszerre adott biztos fogást és [...]








