Minden tornásznak volt egy saját tenyerese. Egy idő után már nem is felszerelés vagy tartozék volt, hanem a kéz természetes meghosszabbítása.

Ez a puritán bőrdarab egyszerre adott biztos fogást és védte meg a kezet a nyújtó és a gyűrű könyörtelen igénybevételétől.

Nélküle a nyújtó acélrúdja hólyagosra dörzsölte, rosszabb esetben egyszerűen letépte a bőrt a tenyérről. Az óriásköröknél pedig már nemcsak a testsúly húzta a tornászt: a forgás közben fellépő hatalmas erők úgy tépték a kart, hogy az ember néha azt érezte, az ujjai képtelenek lesznek még egy pillanatig megtartani a rudat.

Repülőolló - Talált tárgyak

A biztosabb fogást a tenyereshez rögzített „bütyök” segítette. A nyolcvanas évek derekán ezt ceruzaelemből vagy kurtára fűrészelt grafitceruzából eszkábálták maguknak a leleményes tornászok, és többnyire erős gumival rögzítették a bőrhöz.

A Repülőolló főhőse, Forgács Dani idejében még a tornacsarnok apró karbantartó műhelyében, jobbára műbőrből szabott, csatos tenyereseket nyúzták a fiúk. A marhabőrből varrt, tépőzáras, gyári bütyökkel ellátott darabok csak a kilencvenes évek hajnalán hódították meg a hazai tornászvilágot.

Repülőolló - talált tárgyak

Forgács Dani tenyerese már régen elkopott. A tenyere azonban még sokáig őrizte a szertorna nyomát.