A férfi a szájához emelte a félig leégett cigarettát, és mielőtt belépett volna a sugárúti bérházba, a kapualjban még egyszer lassan, mélyen beleszívott. Amikor belökte a nehéz lépcsőházajtót, káromkodott egyet. Mindig ugyanúgy. Az ajtó rugója panaszosan megnyikordult, és visszahúzta a kaput.
A lépcsőház hidege átszivárgott a kabátján. Nedves por és hipó szaga ült a lépcsőházban.
Nem indult fel. A korlátnak támaszkodott. Elnyomta a cigarettát, majd a dobozát az ujjai között forgatta. Előbb az ajtócsapódást hallotta meg, aztán a papucs csosszanását a kövön.
A nő a fordulóban bukkant fel. Egyik keze a vaskorlát ívén siklott, a másikkal a haját fogta össze. Amikor megpillantotta a férfit, megtorpant.
– Láttalak az ablakból.
A férfi az órájára nézett, aztán még egyszer. Végül leengedte a kezét.
– Csak most tudtam jönni.
A nő leért hozzá, de az utolsó lépcsőfokról nem lépett le.
– Beszélnünk kell.
– Beszéltünk tegnap is.
– Az… más volt.
Hallgattak. Fentről víz áramlott végig a csövekben, a pince felől macskanyávogás hallatszott.
– Voltam ma is – mondta a nő.
– És?
– Ugyanaz.
A férfi sokáig nem szólt. A postaládákra írt neveket bámulta. Varga. Hargitai. Borbély. Kopasz…
– Biztos?
A nő bólintott.
A férfi egy pillanatra lehunyta a szemét.
– Akkor most figyelj rám! – mondta halkan. – Ezt nem tudhatja meg senki.
A nő nem válaszolt.
– Senki – ismételte.
– Nem mondtam, hogy…
– Nem szabad, érted? – vágott a szavába. – Most különösen nem.
Csend lett.
– És mi lesz? – kérdezte a nő.
– Semmi – felelte túl gyorsan. – Ugyanúgy marad minden.
– Ez nem olyan…
– De – mondta. – Annak kell maradnia.
A nő lekucorodott az utolsó lépcsőfokra.
– Nem lehet úgy tenni, mintha…
A férfi közelebb lépett, de nem ért hozzá. Tekintete a nő szemébe fúródott.
– Figyelj rám! Csak idő kell. És elrendeződik.
– És ha nem?
A férfi tekintete elmozdult róla.
– Akkor sem változhat meg semmi.
A nő egy pillanatig nem mozdult. Kezét a korlátra tette, mintha kapaszkodnia kellene, de nem nézett fel rá.
– Te ezt komolyan gondolod?
– Így a legjobb, Katalin. Mindenkinek.
Hosszú csend következett.
– Fel akarsz jönni? – kérdezte a nő halkan. – Főzök egy presszót.
A férfi már a kapu felé nézett.
– Most nem.
– Akkor mikor?
Nem válaszolt. Elindult kifelé.
– Szólj, ha történik valami! – vetette még oda, inkább az ajtónak, mint a nőnek.
Kilépett az utcára. A kapu lassan becsukódott mögötte, a zár tompán a helyére kattant.
A nő még ott ült a lépcsőn. Az utcáról már nem hallatszottak lépések. A korlát tövében maradt a férfi cigarettásdoboza. Lehajolt érte, a zsebébe csúsztatta, majd lassan elindult felfelé.
