A férfi a szájához emelte a félig leégett cigarettát, és mielőtt belépett volna a sugárúti bérházba, a kapualjban még egyszer lassan, mélyen beleszívott. Amikor belökte a nehéz lépcsőházajtót, káromkodott egyet. Mindig ugyanúgy. Az ajtó rugója panaszosan megnyikordult, és visszahúzta a kaput.

A lépcsőház hidege átszivárgott a kabátján. Nedves por és hipó szaga ült a lépcsőházban.

Nem indult fel. A korlátnak támaszkodott. Elnyomta a cigarettát, majd a dobozát az ujjai között forgatta. Előbb az ajtócsapódást hallotta meg, aztán a papucs csosszanását a kövön.

A nő a fordulóban bukkant fel. Egyik keze a vaskorlát ívén siklott, a másikkal a haját fogta össze. Amikor megpillantotta a férfit, megtorpant.

– Láttalak az ablakból.

A férfi az órájára nézett, aztán még egyszer. Végül leengedte a kezét.

– Csak most tudtam jönni.

A nő leért hozzá, de az utolsó lépcsőfokról nem lépett le.

– Beszélnünk kell.

– Beszéltünk tegnap is.

– Az… más volt.

Hallgattak. Fentről víz áramlott végig a csövekben, a pince felől macskanyávogás hallatszott.

– Voltam ma is – mondta a nő.

– És?

– Ugyanaz.

A férfi sokáig nem szólt. A postaládákra írt neveket bámulta. Varga. Hargitai. Borbély. Kopasz…

– Biztos?

A nő bólintott.

A férfi egy pillanatra lehunyta a szemét.

– Akkor most figyelj rám! – mondta halkan. – Ezt nem tudhatja meg senki.

A nő nem válaszolt.

– Senki – ismételte.

– Nem mondtam, hogy…

– Nem szabad, érted? – vágott a szavába. – Most különösen nem.

Csend lett.

– És mi lesz? – kérdezte a nő.

– Semmi – felelte túl gyorsan. – Ugyanúgy marad minden.

– Ez nem olyan…

– De – mondta. – Annak kell maradnia.

A nő lekucorodott az utolsó lépcsőfokra.

– Nem lehet úgy tenni, mintha…

A férfi közelebb lépett, de nem ért hozzá. Tekintete a nő szemébe fúródott.

– Figyelj rám! Csak idő kell. És elrendeződik.

– És ha nem?

A férfi tekintete elmozdult róla.

– Akkor sem változhat meg semmi.

A nő egy pillanatig nem mozdult. Kezét a korlátra tette, mintha kapaszkodnia kellene, de nem nézett fel rá.

– Te ezt komolyan gondolod?

– Így a legjobb, Katalin. Mindenkinek.

Hosszú csend következett.

– Fel akarsz jönni? – kérdezte a nő halkan. – Főzök egy presszót.

A férfi már a kapu felé nézett.

– Most nem.

– Akkor mikor?

Nem válaszolt. Elindult kifelé.

– Szólj, ha történik valami! – vetette még oda, inkább az ajtónak, mint a nőnek.

Kilépett az utcára. A kapu lassan becsukódott mögötte, a zár tompán a helyére kattant.

A nő még ott ült a lépcsőn. Az utcáról már nem hallatszottak lépések. A korlát tövében maradt a férfi cigarettásdoboza. Lehajolt érte, a zsebébe csúsztatta, majd lassan elindult felfelé.