Forgács harmadszor is megnyomta a kávéfőző gombját. Semmi életjel.
– A kurva életbe.
Kinyitotta a gép oldalát, belenézett, aztán visszacsukta. Fogalma sem volt, mit keres odabent. A pultra ragasztott cetlin vastag filccel ez állt: ELROMLOTT. HÍVTUK A SZERELŐT.
– Ezt mondhattad volna előbb is… – morogta.
A felső szekrényben talált egy üveg instant kávét. Lejárati idő: tavaly november.
Forgács megszagolta.
– Tökéletes.
Belekanalazott kettőt egy bögrébe, és megnyomta a vízforraló gombját.
Az ajtó kivágódott.
– Ezek beszartak.
Forgács hátranézett. Gergő állt az ajtóban, kezében néhány összegyűrt papírlappal.
– Neked is jó reggelt.
– Visszadobta.
– Ki?
– Szerinted?
Forgács kivette a bögréből a kiskanalat.
– Mi volt a baj?
– Semmi. Pont ez az. Két hetem van benne. Megvan a szerződés, a számlák, beszéltem három emberrel, az egyik névvel is vállalta. Erre azt mondja, most ne bolygassuk.
– Akkor most ne bolygassátok.
Gergő néhány másodpercig csak nézte.
– Ezt komolyan mondod?
– Nem. De nagyjából ezt akartad hallani.
– Kurvára nem ezt akartam hallani.
– Akkor jó.
A vízforraló kattant egyet. Forgács töltött magának, megkeverte a kávét, majd nekitámaszkodott a pultnak.
Gergő ledobta a papírokat az asztalra.
– Tudod, mit mondott? Hogy túl közel van valakihez, aki túl közel van valakihez.
Forgács kezében megállt a bögre.
– Pontosan ezt mondta?
– Miért?
– Semmi.
Belekortyolt a kávéba.
– És most mit csináljak?
– Mit akarsz csinálni?
– Megírni.
– Akkor írd meg.
– Minek, ha úgysem jelenik meg?
Forgács elmosolyodott.
– Na, ez már egy jobb kérdés.
Gergő kihúzott egy széket, és leült.
– Téged ez már tényleg nem érdekel?
– Mi?
– Hogy mit lehet megírni, és mit nem.
Forgács a bögréjét nézte.
– De.
– Nem úgy nézel ki.
– Mégis hogyan kéne kinéznem?
– Legalább baszd fel magad rajta.
– Harminc év után?
– Például.
Forgács letette a bögrét.
– Amikor annyi idős voltam, mint te, azt hittem, egy jó kérdés felér egy pofonnal. Ha pedig valamit rendesen megírok, másnap valakinek magyarázkodnia kell miatta. Gyárigazgatónak, tanácselnöknek, államtitkárnak, tök mindegy.
– És nem így van?
– Néha így.
– Akkor?
Forgács vállat vont.
– Egyszer írtam egy cikket, ami miatt egy gyárvezető húsz percig üvöltött velem telefonon. Életem egyik legjobb napja volt.
Gergő elnevette magát.
– Te beteg vagy.
– Csúcs volt.
Forgács is elmosolyodott, de az arcáról hamar eltűnt a mosoly.
– Eleinte minden egyes alkalommal dühös vagy. Ha kihúznak valamit, visszaírod. Ha nem válaszolnak, újra felhívod őket. Ha rád csapják a telefont, odamész. Hajnali kettőkor is képes vagy még egy adatot ellenőrizni, mert azt hiszed, azon múlik minden.
– Miért, nem azon múlik?
– De. Akkor még azon múlt.
Gergő összevonta a szemöldökét.
– Ezt nem értem.
– Majd fogod.
A fiú hátradőlt.
– Na, ezt ne.
– Mit?
– Ezt a „majd megérted” szöveget. Ettől falra mászom.
Forgács ránézett. Sokáig nem szólt.
– Igazad van – mondta végül. – Ezt nekem is mondták egyszer.
A konyha előtt valaki végigment a folyosón. Telefon csörgött az egyik szobában, majd elhallgatott. Gergő a papírok szélét hajtogatta.
– Szóval szerinted hagyjam a francba?
– Nem ezt mondtam.
– De majdnem.
Forgács letette a bögrét a pultra.
– Tudod, mikor kezdődik a valódi kiégés?
– Amikor instant kávét iszol?
– Az már a végstádium.
Gergő elmosolyodott.
– Hanem?
Forgács egy pillanatig gondolkodott.
– Amikor van egy sztori, és pontosan tudod, hogy utána kéne menned. Még azt is tudod, kit kellene felhívnod. Ott van előtted a telefonszáma, de kurvára nem hívod fel.
– Miért?
– Mert tudod, mi lesz belőle. Balhé. Telefonok. Fenyegetés. A főnököd behívat. Valaki odafentről üzen. Valaki más megkérdezi, biztosan itt akarsz-e még dolgozni jövő hónapban.
– És ezért nem telefonálsz?
Forgács nem válaszolt.
– Te csináltál már ilyet?
– Persze.
Gergő meglepődött.
– És ezt így kimondod?
– Mit csináljak, hazudjak?
– Én azt hittem…
Elhallgatott.
– Mit?
– Semmit.
– Mondd csak.
Gergő megvonta a vállát.
– Azt hittem, te pont nem.
Forgács elfordult. Fogta a kiskanalat, és beledobta a mosogatóba.
– A nyomás alatt először a lelkesedés reped meg – mondta. – Aztán valami más is.
– A gerinc?
Forgács ránézett.
– Például.
– És utána?
– Utána már egyre kevesebbet kell kihúznia a főszerkesztőnek. Megcsinálod helyette.
Gergő nem szólt.
– Ez rohadt szomorú.
– Az.
– Akkor miért vagy még itt?
Forgács a bögréért nyúlt.
– Mert néha még felhív valaki, és üvöltözik.
Gergő elnevette magát. Forgács kiment a konyhából.
– Dani!
Megállt az ajtóban.
– És én mit csináljak ezzel?
Felemelte a papírokat.
– Amit csak akarsz.
– Ez aztán nagy segítség.
Forgács már indult volna tovább, amikor Gergő utána szólt.
– Te mikor adtad fel?
Forgács megállt. A folyosó túlsó végén valaki kinyitotta az ablakot. Az utcáról felszűrődött egy mentő szirénája.
– Nem emlékszem – mondta.
Visszament az irodájába, becsukta maga mögött az ajtót, és leült a számítógép elé. Sokáig nézte a képernyőt, majd megnyitott egy üres dokumentumot.
A kurzor villogott.
Forgács a billentyűzetre tette a kezét.
